The structural analysis of the (demolished) medieval system of St. Elisabeth's church in Kassa

Abstract of my presentation at the 9th PhD & DLA Symposium (University of Pécs, 22. October)

The construction of the parish church in Kassa (now Košice, Slovakia) was one of the biggest enterprises in the 15th-century Kingdom of Hungary.‎ Its effect reached beyond the borders of the country. The church was built in three main phases, and especially the second one made the layout of the building unique in the entire continent.

This special, neither five- nor three-aisled spatial system induced strong debates in the rich literature about the church during the second half of the 19th and the beginning of the 20th century. The scholars especially in the 19th century did not understand the unique plan, and they often called the master of the second building phase a bungler. The result of this kind of opinion ended in the "correction" of the floor plan. At the end of the century large parts of the medieval church was demolished for structural reasons (specifically in the inside, including the late Gothic stellar vaults and the nave piers). This "restoration" changed the floor plan entirely, with the result of a more regular arrangement. But the end of the medieval building wasn't the end of the debates. In the beginning of the 20th century more scholars called the second master a genius, but there were still opposing opinions to that. 

Fortunately, detailed drawings about the state of the church before the interior was demolished exist. Using these drawings the medieval system is reconstructable in 3D, and using this 3D-model a structural analysis of it is possible. So at least on the structural side we can put an end to the century-long debate about the skills of the second master.

Wiener Dombauhütte

Bauhüttének nevezték a középkorban azt a szervezetet, ami egy-egy nagyobb építkezésnél a kivitelezéshez létrejött. A kétkezi munkások mellett a Hütte tagjai voltak az építőmesterek és az építkezéssel kapcsolatos számadásokat vezető írnokok is. Aki volt már német nyelvterületen síelni, az jól tudja, hogy a Hütte kb. kunyhót jelent. A Bauhütte mint szervezet az építkezés melletti felvonulási épületről kapta a nevét, ahol a szerszámokat tárolták és ahol a kőfaragók dolgoztak. (Ezért is érthetetlen számomra, hogy magyarul miért építőpáholynak hívjuk.)

Az 1459-es regensburgi páholygyűlés a Német-római Birodalomban négy főpáholyt nevezett ki, és a birodalom területét ezek között osztotta fel. A négy főpáholy a kölni, a straßburgi, a berni és a bécsi lett, közülük is a legfőbb a straßburgi. Érdekesség, hogy a bécsi páholyhoz sorolták Magyarországot is, ami nem is tartozott a Német-római Birodalomhoz.

A középkor végével eljárt az idő az építőpáholyok felett is. A nagy hatású bécsi páholy tradicionális formájában 1513-ban oszlott fel, utolsó alkotása a híres orgonakarzat volt, ami alól az építőmester, Anton Pilgram kukucskál, ezzel is cáfolva a középkori alkotók névtelenségéről szóló tévhitet.

A templom XIX. századi nagy restaurálásakor 1860-ban Leopold Ernst felélesztette a Dombauhüttét, ami a mai napig is a templom melletti épületben működik. Itt tettem én is egy látogatást Dr. Barbara Schedl jóvoltából.

Egy fiatal kőfaragó vezetett körbe, aki minden kérdésemre válaszolt. A Hütte kb. 20 embert foglalkoztat főállásban, ezek nagy része fizikai munkás (kőfaragó, kőszobrász, lakatos), illetve a titkárságon (ami a püspökség irodaházában kapott helyet) további négy ember dolgozik: a Hüttét vezető építész, egy művészettörténész, egy titkár és egy könyvelő. Bármilyen meglepőnek tűnhet, ez a folyamatos karbantartást biztosító állandó apparátus hosszú távon jóval olcsóbb, mint a Magyarországon szokásos 20–30–40 évente bekövetkező kampányszerű nagy restaurálások, egyszerűen azért, mert a folyamatos karbantartásnak hála nem tud az épület annyira lepusztulni, mint nálunk két nagy restaurálás között. 

A Google Maps 45°-os nézetén jól látszik a templom oldalához simuló Bauhütte és a Bischofstort eltorlaszoló kődepónia (ahol egyébként csak a legszükségesebbeket tárolják, mert Bécs egyik külső kerületében van egy nagy kőraktáruk):

Itt már nem nagyon járnak ki-be a püspökök

A kövek megmunkálása az eredeti darabok alapján történik. A sérült követ kiemelik a helyéről, pauszra lerajzolják a formáját, és ezt a pauszt, illetve az eredeti követ veszi alapul a kőfaragó az új elem megalkotásakor. Gépi erőt csak a nagy, durva munkákhoz használnak, a finom munkák teljesen hagyományos módon zajlanak. 

Ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a felülnézeti rajzokon ugyanúgy egy lapon ábrázolják az elem különböző rétegeit, ahogy a középkori kollégáik tették. A pausz használatán kívül annyi a különbség, hogy színeket is használnak: a felső réteg piros vonallal van ábrázolva, az alsó kékkel. (Ahogy a kőfaragó magyarázta nekem: felül süt a nap, ott meleg, van, ezért a piros vonal :-))

Ilyenkor nyáron többnyire nem a Hüttében dolgoznak, hanem kint az állványon. Az egész épület sosincs egyszerre beállványozva, mindig egy szakaszon dolgoznak, és mindig csak a legsérültebb elemeket cserélik ki. Így mire körbeér az állvány (20–30 év alatt), lehet folytatni azokkal a kövekkel, amik az előző körben még nem számítottak a legsérültebbek közé.

A kőfaragók (Steinmetz, ők végzik el az egyszerűbb faragásokat) és kőszobrászok (Bildhauer, ők alakítják ki a finomabb alakzatokat, pl. a kúszóleveleket) munkája nagyon időigényes. Egy néhány méteres darab kifaragása ebből a párkányzatból három hónap:

Ezt a fotót egyébként a padláson készítettem, ahol a Dombauhütte egy kis – nem látogatható – kiállítást rendezett be a munkájáról:

Egy taposókerekes daru rekonstrukciója. Az eredeti is megvolt a XX. századig. Én is kipróbálhattam, felemeltem vele azt a kb. 150 kg-os követ.

Egy kb. embermagasságú fiatorony és az 1:1-es léptékű tervrajzai.

A kőfaragók szerszámai.

Így készül egy párkány: a durvától a finom megmunkálás felé, egy elemen bemutatva.

Jelenleg a Singertor környéke és a Steffl (a déli torony) egy része van beállványozva. Az én kalauzom a Singertor fölött dolgozik, egy fiatornyot farag újra éppen.

Ezen a képen látszik, hogy hol ér véget a Steinmetz és hol kezdődik a Bildhauer munkája. Előbbi a bal oldali hasábszerű tömböket faragja ki, utóbb készíti el belőlük a jobb oldali finom kúszóleveleket.

Az újrafaragott és az eredeti elem.

Sablon levétele.

Az új elem bepróbálása.

Ezt a képet a Steffl állványán készítettem. Ahogy megtudtam, az ólom azért kell, mert a torony meglehetősen mozog, és ha nem biztosítanák a kövek finom elmozdulását a puha ólom közbeiktatásával, akkor eltörnének. Ilyen helyeken már a középkorban is alkalmaztak ólmot.

Végezetül egy vízköpő felülnézetből, tölcsérrel, hogy ne az állványra köpje a vizet. 

A Stephanskirche

Épp most jövök a Stephanskirche állványzatáról. Készül majd egy bejegyzés a bécsi Dombauhütte munkájáról, de amíg friss az élmény, addig szeretnék pár szubjektív benyomást rögzíteni ez épületről. (Az illusztrációnak betett képeket nem most csináltam, hanem még korábban a telefonommal.)

Egyetemista koromban jártam először a Stephanskirchében. Akkoriban a klasszikus francia gótika volt a kedvencem, így ez a templom nem igazán tetszett, hiányoltam belőle a francia katedrálisok szabályosságát.

Mára gyökeresen megváltozott a véleményem. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy az érdeklődésem a későgótika felé fordult, de nem csak ez. Ma már tetszik, ahogy a templomon együttélnek a korszakok: a román nyugati homlokzat a Riesentorral és a Heidenturmokkal, az érett gótikus szentély, a későgótikus hajók és tornyok. Szerencsére ezt a templomot nagyrészt elkerülte a XIX. század purista buzgalma, így nem „egységesítették” a stílusát, ill. nem „fejezték be”. Ennek a szakirodalom szerint az lehet az oka, hogy a soknemzetiségű Habsburg Birodalomban gyanakodva figyelték a nagynémet érdeklődést a gótika – amit akkor német stílusnak tartottak – irányában.

Most külön csak pár elemet méltatnék a templomról. 

A déli torony a későgótikus tornyok egyik legszebbje (a másik a straßburgi). A műfajban talán az ulmi a leghíresebb (és a legmagasabb), de azt csak a XIX. század végén fejezték be, igaz, középkori tervek alapján.

A hajók és a toronyok melletti kápolnák boltozata egy találékony és nagyhatású műhely munkájának eredménye, mely műhely Prága után vezetővé vált Közép-Európában.

Az orgonakarzat és a szószék pedig a kőfaragóművészet csúcsa – rengeteg apró leleménnyel, ahogy arról most volt alkalmam meggyőződni –, a császársírról nem is beszélve.
Sok képet csináltam, most végre nem telefonnal, hanem rendes fényképezőgéppel, a következő bejegyzésben közzé is teszek néhányat.

Institut für Kunstgeschichte

A múlt héten áttettem a székhelyemet az ÖNB-ből az egyetem művészettörténeti intézetére (Institut für Kunstgeschichte), hiszen végülis ezért jöttem. Még múlt pénteken elmentem Max Hartmuthoz egy rövid bemutatkozásra, hétfőn pedig Barbara Schedl fogadott, nagyon kedvesen és segítőkészen. 

A művészettörténeti intézet az egyetem Spitalgasse-i kampuszán van. Ez a kampusz gyakorlatilag egyetlen épületből áll, ami viszont olyan nagy és annyi belső udvart magába foglal, hogy tulajdonképpen egy külön városrész. Ahogy Frau Schedltől megtudtam, korábban kórház volt. Az udvaroknak nagyon jó hangulatuk van, tele vannak zölddel és ücsörgő diákokkal.

View Larger Map

Az Institut für Kunstgeschichtének korábban olyan vezetői voltak, mint Alois Riegl, Max Dvořák, Julius von Schlosser vagy Hans Sedlmayr.
Az intézet könyvtára nagyon jól felszerelt. Ne tanszéki, inkább kari méretű könyvtárat képzeljetek el. Nagyon sok minden szabadpolcon van, szabadon lehet jönni-menni, barátságos hangulata van az egésznek. Beiratkozni sajnos csak osztrák lakcímmel lehet, de enélkül is lehet a szabadpolcon lévő könyveket és az olvasótermet használni, és ahogy mondtam, szinte minden megvan szabadpolcon.
A hét nagy részét Tim Juckes könyvének olvasásával töltöttem. (The Parish and Pilgrimage Church of St Elizabeth in Kosice: Town, Court, and Architecture in Late Medieval Hungary). A szerző Angliából került Közép-Európába, és megcsinálta azt, amire a magyar művészettörténet-írás szűk 170 év alatt nem volt képes: megírta a kassai Szent-Erzsébet templom monográfiáját, benne egy külön fejezettel Kassa középkori topográfiájára. Ezt a feladatot magyar és szlovák nyelvtudás nélkül természetesen nem lehetett volna elvégezni, ígyhát amennyire kellett, megtanulta ezt a két nyelvet is, és amit letett az asztalra, tényleg egészen kiváló. És mivel angolul van, minden nemzet kutatója számára használható (ami a magyar vagy a szlovák nyelvű szakirodalomról ugyebár nem mondható el). Mivel a kassai épület nekem is az érdeklődésem középpontjában áll (erről írtam a másoddiplomámat is), nagyon örültem, hogy személyesen is találkozhatok Timmel. Azóta már kétszer voltam nála, és mindkét beszélgetés nagyon inspiráló volt, ezenkívül kaptam tőle néhány cikket és archív tervet is a kassai templomról.
Múlt pénteken tettem egy látogatást Schwarz professzornál is, aki a meghívólevelemet aláírta. Ő is nagyon barátságosan fogadott, nagyon jó tippeket adott a további kutatásaimhoz, illetve kölcsönkaptam tőle három könyvet, és most pénteken megyek hozzá újra.
Végezetül néhány kép az egyetemről, pontosabban az olvasóteremről és arról a szárnyról, ahol a művészettörténeti intézet van.

A gótikus Bécs

Ma az embereknek Bécsről a barokk meg a szecesszió jut eszébe, és persze a historizmus. Pedig a középkori építészet egyik fontos helyéről van szó: a Német-római Birodalom négy főpáholyából az egyik itt működött. Ennek ellenére a német városok nagy részével ellentétben Bécs városképét valóban nem a gótika határozza meg, annak ellenére, hogy a fő látványosság a város katedrálisrangra emelt későgótikus plébániatemploma.

Mivel gótikakutatóként érkeztem az általam csak felületesen ismert városba, legelőször egy olyan építészeti kalauzt szerettem volna venni magamnak, ami Bécs gótikus emlékeit mutatja be. Ilyet nem találtam, így végül alapos keresgélés után a Reclams Städteführer bécsi kötetét vettem meg.

Nagyon jó kis könyv, a színes-szagos útikönyvek ellenéte, de nekem pont ez kellett: kicsi, szakszerű, tele van információval, lényegretörő, áttekinthető a felépítése, és viszonylag olcsó is volt (9,10 €).

Ma pihenőnapot tartottam, ami abból állt, hogy egy parkban kinéztem a könyvből, hogy Bécs belvárosában hol vannak részben vagy egészében gótikus épületek, majd megnéztem, amelyikbe be tudtam menni.

Úgy általában el lehet mondani, hogy ezek az épületek rejtőzködnek. Sok közülük körbe van épülve,  illetve barokk vagy klasszicista homlokzat mögé van bújtatva. Szinte mindegyik átesett barokk átépítésen, és többet közülük egész hamar, már a XVIII. században regotizáltak.

Kezdem a legmeglepőbbel.

A középkori Niederösterreichisches Landhaus helyén ma egy historizáló palota van. A középkori épületből csak a kapualj maradt meg, amit most kápolnának használnak. A képeket megnézve érthető, miért:

Ez szerintem Bécs legalulértékeltebb látnivalója. A Google-ön egyetlen képet találtam róla, azt is egy esküvői oldalon. Nagyon motiváltnak kell lenni, hogy megnézzük: én a biztonsági őrt kértem meg, hogy mutassa meg, mert bár az épület nyitva van, semmi információ nincs a kápolnáról, ami amúgyis zárva van.

A továbbiakban csak felsorolás következik, Wikipédia-linkekkel és saját, geotagelt képekkel.

Augustinerkirche
Sajnos a szentély melletti szintén gótikus Georgskapellébe nem jutottam be.

Deutschordenskirche

Hofkapelle
Sajnos bejutni nem tudtam, remélem, még sikerül valamikor.

Kirche am Hof

Bejutni sajnos ide se tudtam.

Malteserkirche

Maria am Gestade

Michaelerkirche

Minoritenkirche

Salvatorkirche

Esküvő volt benne. Amikor visszamentem, akkor meg már zárva volt.

És persze a mindenki által ismert Stephansdom, ami a nyitóképen is szerepel.

Jelenleg művészi fényfestés díszíti a belsejét, szerintem nagyon hatásos.

A végére pedig egy látszólagos kakukktujás: a reneszánsz Franziskanerkirche, gotizáló ablakokkal.

ÖNB

Az elmúlt napokban az Osztrák Nemzeti Könyvtárban (Österreichische Nationalbibliothek, ÖNB) dolgoztam. A mi nemzeti könyvtárunkhoz hasonlóan ez is az egykori uralkodói várban van. Évi 10 €-ért akárki beiratkozhat. Korábban a könyvtár beiratkozott tagjai otthonról is használhatták azokat az online adatbázisokat, amikre a könyvtár előfizetett, ami nagyon jó volt. Olyanokhoz is vannak köztük, amikre magyar könyvtárak nem nagyon fizetnek elő. Sajnos ezen idén szigorítottak, már csak az ausztriai lakcímmel rendelkezők élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Ezzel együtt az évi 10 € így is jutányos, mert a könyvtár nagyon komoly gyűjteménnyel rendelkezik,  sok olyan könyv van itt meg, ami egy magyar könyvtárban sem, és dolgozni is nagyon jó itt. Beiratkozott tagok otthonról is rendelhetnek könyveket, így mire beérnek, addigra ott várja őket előkészítve. Az épület nagyon szép, turisták is látogatják. Az olvasóterem ablakából a Burggartenre látni.

Ami kicsit furcsa, hogy nem túl nagy az olvasóterem. Most vizsgaidőszak van, és általában alig akad 1–2 üres hely, azok is olyanok, ahol nincs konnektor. A helyüket amúgy ún. Pauseuhrral foglalják az emberek, ha csak kimennek valamiért: ezek kis kartonóralapok, amiken be lehet állítani, hogy mikor jön vissza a gazdájuk. Mondjuk pénteken annyian voltak, hogy a Pauseuhrok is elfogytak.
Nagy élet van amúgy a könyvtár lépcsőjén és az előtte lévő szobor talapzatán is: ott szoktak ebédelni–uzsonnázni a diákok, vagy csak simán szünetet tartani.

Jó dolog még, hogy a könyvtár minden nap reggel kilenctől este kilencig nyitva van. Megyek holnap is (vasárnap).

(A fotókról: nem hordok magammal fényképezőgépet, így ezeket a képeket a telefonommal készítem, csak úgy emlékbe. Ez a magyarázat a képminőségre.) 

Az első nap

A pályázathoz szükség volt fogadólevélre. E-mailben megkerestem a kutatócsoport tagjait, és nagyon készségesek voltak. A kutatócsoport vezetője és több tagja is vállalta, hogy fogadni fog.

Szállást a XV. kerületben, Fünfhausban találtam. Elhoztam a biciklimet is, azzal tervezek bejárni az egyetemre és a könyvtárakba. A parkolás a kerületben fizetős, így az autómat kicsit messzebb, a XIII. kerületben tettem le, ahol csak bizonyos zónák fizetősek.

Tegnap érkeztem. Ma reggel elfutottam az autómhoz, hogy megnézzem, hogy biztosan jó helyen van-e. Útközben tettem egy kört a schönbrunni parkban is.

Napközben még be kellett fejeznem egy rajzot, aminek otthon nem értem a végére (önköltséges képzésre járok, így építészként dolgozom mellette). Este sétáltam egy kicsit a környéken, útbaejtve Friedrich von Schmidt Maria von Siege-templomát. A közelemben van egy másik neogótikus templom is, amit Schmidt egy tanítványa tervezett, azt a holnapi sétám során tervezem útbaejteni.

A rövid tanulmányút

Bécsbe pályáztam, négy hétre. Kutatási témám a Magyarországot is megjárt XV. századi építőmester, Hans Hammer teljes terjedelmében fennmaradt vázlatkönyvének vizsgálata, magyarországi kapcsolatainak felderítése, ezzel kapcsolatosan a német és ezen keresztül a magyarországi későgótika tervezési és kivitelezési módszereinek rekonstruálása egykorú tervrajzok alapján.

Bécsi tartózkodásom során elsősorban a „St. Stephan in Wien. Architektur der Schriftquellen” kutatócsoport munkájába szeretnék betekinteni, és konzultációkat végezni a kutatócsoport tagjaival. Az általam vizsgált terület és korszak legjelentősebb, az ország határain túlnyúló hatású építkezése a kassai Szent Erzsébet-templom építése volt. A kassai templom bécsi kapcsolatai bizonyítottak, legutóbb éppen a fenti kutatócsoport egyik tagja, Tim Juckes publikált a témában. Szintén ő írta meg a kassai templom első és eddig egyetlen monográfiáját. Johann Josef Böker, aki szintén tagja a kutatócsoportnak, Hans Hammer bécsi kapcsolatait is valószínűsíti. A straßburgi mester bécsi tartózkodására egyébként vázlatkönyve is utal.

Az ösztöndíj segítségével a páratlanul gazdag bécsi gótikus tervrajzgyűjteményeket is vizsgálni szeretném. Ezek egyrészt a későgótikus tervezési módszerek fontos forrásai, másrészt több magyarországi épület tervrajza is szerepel közöttük.

Campus Hungary

A Balassi Intézet Campus Hungary-pályázatán ösztöndíjat nyertem egy rövid tanulmányút megvalósítására. A pályázatomban vállaltam, hogy blogot vezetek az utamról, így jött létre ez az oldal. Azonban ha már elkezdtem, nem kívánom a tanulmányút végével befejezni: azt tervezem, hogy szakmai blogot fogok itt írni. A szakma ez esetben az építészettörténetet jelenti, ugyanis a Pécsi Tudományegyetem építészeti doktori iskolájában vagyok PhD-s, kutatási témám a későgótika építészete.