Wiener Dombauhütte

Bauhüttének nevezték a középkorban azt a szervezetet, ami egy-egy nagyobb építkezésnél a kivitelezéshez létrejött. A kétkezi munkások mellett a Hütte tagjai voltak az építőmesterek és az építkezéssel kapcsolatos számadásokat vezető írnokok is. Aki volt már német nyelvterületen síelni, az jól tudja, hogy a Hütte kb. kunyhót jelent. A Bauhütte mint szervezet az építkezés melletti felvonulási épületről kapta a nevét, ahol a szerszámokat tárolták és ahol a kőfaragók dolgoztak. (Ezért is érthetetlen számomra, hogy magyarul miért építőpáholynak hívjuk.)

Az 1459-es regensburgi páholygyűlés a Német-római Birodalomban négy főpáholyt nevezett ki, és a birodalom területét ezek között osztotta fel. A négy főpáholy a kölni, a straßburgi, a berni és a bécsi lett, közülük is a legfőbb a straßburgi. Érdekesség, hogy a bécsi páholyhoz sorolták Magyarországot is, ami nem is tartozott a Német-római Birodalomhoz.

A középkor végével eljárt az idő az építőpáholyok felett is. A nagy hatású bécsi páholy tradicionális formájában 1513-ban oszlott fel, utolsó alkotása a híres orgonakarzat volt, ami alól az építőmester, Anton Pilgram kukucskál, ezzel is cáfolva a középkori alkotók névtelenségéről szóló tévhitet.

A templom XIX. századi nagy restaurálásakor 1860-ban Leopold Ernst felélesztette a Dombauhüttét, ami a mai napig is a templom melletti épületben működik. Itt tettem én is egy látogatást Dr. Barbara Schedl jóvoltából.

Egy fiatal kőfaragó vezetett körbe, aki minden kérdésemre válaszolt. A Hütte kb. 20 embert foglalkoztat főállásban, ezek nagy része fizikai munkás (kőfaragó, kőszobrász, lakatos), illetve a titkárságon (ami a püspökség irodaházában kapott helyet) további négy ember dolgozik: a Hüttét vezető építész, egy művészettörténész, egy titkár és egy könyvelő. Bármilyen meglepőnek tűnhet, ez a folyamatos karbantartást biztosító állandó apparátus hosszú távon jóval olcsóbb, mint a Magyarországon szokásos 20–30–40 évente bekövetkező kampányszerű nagy restaurálások, egyszerűen azért, mert a folyamatos karbantartásnak hála nem tud az épület annyira lepusztulni, mint nálunk két nagy restaurálás között. 

A Google Maps 45°-os nézetén jól látszik a templom oldalához simuló Bauhütte és a Bischofstort eltorlaszoló kődepónia (ahol egyébként csak a legszükségesebbeket tárolják, mert Bécs egyik külső kerületében van egy nagy kőraktáruk):

Itt már nem nagyon járnak ki-be a püspökök

A kövek megmunkálása az eredeti darabok alapján történik. A sérült követ kiemelik a helyéről, pauszra lerajzolják a formáját, és ezt a pauszt, illetve az eredeti követ veszi alapul a kőfaragó az új elem megalkotásakor. Gépi erőt csak a nagy, durva munkákhoz használnak, a finom munkák teljesen hagyományos módon zajlanak. 

Ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a felülnézeti rajzokon ugyanúgy egy lapon ábrázolják az elem különböző rétegeit, ahogy a középkori kollégáik tették. A pausz használatán kívül annyi a különbség, hogy színeket is használnak: a felső réteg piros vonallal van ábrázolva, az alsó kékkel. (Ahogy a kőfaragó magyarázta nekem: felül süt a nap, ott meleg, van, ezért a piros vonal :-))

Ilyenkor nyáron többnyire nem a Hüttében dolgoznak, hanem kint az állványon. Az egész épület sosincs egyszerre beállványozva, mindig egy szakaszon dolgoznak, és mindig csak a legsérültebb elemeket cserélik ki. Így mire körbeér az állvány (20–30 év alatt), lehet folytatni azokkal a kövekkel, amik az előző körben még nem számítottak a legsérültebbek közé.

A kőfaragók (Steinmetz, ők végzik el az egyszerűbb faragásokat) és kőszobrászok (Bildhauer, ők alakítják ki a finomabb alakzatokat, pl. a kúszóleveleket) munkája nagyon időigényes. Egy néhány méteres darab kifaragása ebből a párkányzatból három hónap:

Ezt a fotót egyébként a padláson készítettem, ahol a Dombauhütte egy kis – nem látogatható – kiállítást rendezett be a munkájáról:

Egy taposókerekes daru rekonstrukciója. Az eredeti is megvolt a XX. századig. Én is kipróbálhattam, felemeltem vele azt a kb. 150 kg-os követ.

Egy kb. embermagasságú fiatorony és az 1:1-es léptékű tervrajzai.

A kőfaragók szerszámai.

Így készül egy párkány: a durvától a finom megmunkálás felé, egy elemen bemutatva.

Jelenleg a Singertor környéke és a Steffl (a déli torony) egy része van beállványozva. Az én kalauzom a Singertor fölött dolgozik, egy fiatornyot farag újra éppen.

Ezen a képen látszik, hogy hol ér véget a Steinmetz és hol kezdődik a Bildhauer munkája. Előbbi a bal oldali hasábszerű tömböket faragja ki, utóbb készíti el belőlük a jobb oldali finom kúszóleveleket.

Az újrafaragott és az eredeti elem.

Sablon levétele.

Az új elem bepróbálása.

Ezt a képet a Steffl állványán készítettem. Ahogy megtudtam, az ólom azért kell, mert a torony meglehetősen mozog, és ha nem biztosítanák a kövek finom elmozdulását a puha ólom közbeiktatásával, akkor eltörnének. Ilyen helyeken már a középkorban is alkalmaztak ólmot.

Végezetül egy vízköpő felülnézetből, tölcsérrel, hogy ne az állványra köpje a vizet. 

Institut für Kunstgeschichte

A múlt héten áttettem a székhelyemet az ÖNB-ből az egyetem művészettörténeti intézetére (Institut für Kunstgeschichte), hiszen végülis ezért jöttem. Még múlt pénteken elmentem Max Hartmuthoz egy rövid bemutatkozásra, hétfőn pedig Barbara Schedl fogadott, nagyon kedvesen és segítőkészen. 

A művészettörténeti intézet az egyetem Spitalgasse-i kampuszán van. Ez a kampusz gyakorlatilag egyetlen épületből áll, ami viszont olyan nagy és annyi belső udvart magába foglal, hogy tulajdonképpen egy külön városrész. Ahogy Frau Schedltől megtudtam, korábban kórház volt. Az udvaroknak nagyon jó hangulatuk van, tele vannak zölddel és ücsörgő diákokkal.

View Larger Map

Az Institut für Kunstgeschichtének korábban olyan vezetői voltak, mint Alois Riegl, Max Dvořák, Julius von Schlosser vagy Hans Sedlmayr.
Az intézet könyvtára nagyon jól felszerelt. Ne tanszéki, inkább kari méretű könyvtárat képzeljetek el. Nagyon sok minden szabadpolcon van, szabadon lehet jönni-menni, barátságos hangulata van az egésznek. Beiratkozni sajnos csak osztrák lakcímmel lehet, de enélkül is lehet a szabadpolcon lévő könyveket és az olvasótermet használni, és ahogy mondtam, szinte minden megvan szabadpolcon.
A hét nagy részét Tim Juckes könyvének olvasásával töltöttem. (The Parish and Pilgrimage Church of St Elizabeth in Kosice: Town, Court, and Architecture in Late Medieval Hungary). A szerző Angliából került Közép-Európába, és megcsinálta azt, amire a magyar művészettörténet-írás szűk 170 év alatt nem volt képes: megírta a kassai Szent-Erzsébet templom monográfiáját, benne egy külön fejezettel Kassa középkori topográfiájára. Ezt a feladatot magyar és szlovák nyelvtudás nélkül természetesen nem lehetett volna elvégezni, ígyhát amennyire kellett, megtanulta ezt a két nyelvet is, és amit letett az asztalra, tényleg egészen kiváló. És mivel angolul van, minden nemzet kutatója számára használható (ami a magyar vagy a szlovák nyelvű szakirodalomról ugyebár nem mondható el). Mivel a kassai épület nekem is az érdeklődésem középpontjában áll (erről írtam a másoddiplomámat is), nagyon örültem, hogy személyesen is találkozhatok Timmel. Azóta már kétszer voltam nála, és mindkét beszélgetés nagyon inspiráló volt, ezenkívül kaptam tőle néhány cikket és archív tervet is a kassai templomról.
Múlt pénteken tettem egy látogatást Schwarz professzornál is, aki a meghívólevelemet aláírta. Ő is nagyon barátságosan fogadott, nagyon jó tippeket adott a további kutatásaimhoz, illetve kölcsönkaptam tőle három könyvet, és most pénteken megyek hozzá újra.
Végezetül néhány kép az egyetemről, pontosabban az olvasóteremről és arról a szárnyról, ahol a művészettörténeti intézet van.

Az első nap

A pályázathoz szükség volt fogadólevélre. E-mailben megkerestem a kutatócsoport tagjait, és nagyon készségesek voltak. A kutatócsoport vezetője és több tagja is vállalta, hogy fogadni fog.

Szállást a XV. kerületben, Fünfhausban találtam. Elhoztam a biciklimet is, azzal tervezek bejárni az egyetemre és a könyvtárakba. A parkolás a kerületben fizetős, így az autómat kicsit messzebb, a XIII. kerületben tettem le, ahol csak bizonyos zónák fizetősek.

Tegnap érkeztem. Ma reggel elfutottam az autómhoz, hogy megnézzem, hogy biztosan jó helyen van-e. Útközben tettem egy kört a schönbrunni parkban is.

Napközben még be kellett fejeznem egy rajzot, aminek otthon nem értem a végére (önköltséges képzésre járok, így építészként dolgozom mellette). Este sétáltam egy kicsit a környéken, útbaejtve Friedrich von Schmidt Maria von Siege-templomát. A közelemben van egy másik neogótikus templom is, amit Schmidt egy tanítványa tervezett, azt a holnapi sétám során tervezem útbaejteni.

A rövid tanulmányút

Bécsbe pályáztam, négy hétre. Kutatási témám a Magyarországot is megjárt XV. századi építőmester, Hans Hammer teljes terjedelmében fennmaradt vázlatkönyvének vizsgálata, magyarországi kapcsolatainak felderítése, ezzel kapcsolatosan a német és ezen keresztül a magyarországi későgótika tervezési és kivitelezési módszereinek rekonstruálása egykorú tervrajzok alapján.

Bécsi tartózkodásom során elsősorban a „St. Stephan in Wien. Architektur der Schriftquellen” kutatócsoport munkájába szeretnék betekinteni, és konzultációkat végezni a kutatócsoport tagjaival. Az általam vizsgált terület és korszak legjelentősebb, az ország határain túlnyúló hatású építkezése a kassai Szent Erzsébet-templom építése volt. A kassai templom bécsi kapcsolatai bizonyítottak, legutóbb éppen a fenti kutatócsoport egyik tagja, Tim Juckes publikált a témában. Szintén ő írta meg a kassai templom első és eddig egyetlen monográfiáját. Johann Josef Böker, aki szintén tagja a kutatócsoportnak, Hans Hammer bécsi kapcsolatait is valószínűsíti. A straßburgi mester bécsi tartózkodására egyébként vázlatkönyve is utal.

Az ösztöndíj segítségével a páratlanul gazdag bécsi gótikus tervrajzgyűjteményeket is vizsgálni szeretném. Ezek egyrészt a későgótikus tervezési módszerek fontos forrásai, másrészt több magyarországi épület tervrajza is szerepel közöttük.

Campus Hungary

A Balassi Intézet Campus Hungary-pályázatán ösztöndíjat nyertem egy rövid tanulmányút megvalósítására. A pályázatomban vállaltam, hogy blogot vezetek az utamról, így jött létre ez az oldal. Azonban ha már elkezdtem, nem kívánom a tanulmányút végével befejezni: azt tervezem, hogy szakmai blogot fogok itt írni. A szakma ez esetben az építészettörténetet jelenti, ugyanis a Pécsi Tudományegyetem építészeti doktori iskolájában vagyok PhD-s, kutatási témám a későgótika építészete.