A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gótika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gótika. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 20., hétfő

Ajánló: recenzió a kassai Szent Erzsébet-templom első monográfiájáról a Medieval Hungary-blogon

Többször említettem már a blogon a bécsi Institut für Kunstgeschichte angol nemzetiségű oktatóját, Tim Juckes-ot. Emlékeztetőül: ő az, aki a kassai Szent Erzsébet-templom első monográfiáját megírta.
A könyvhöz sajnos Magyarországon elég nehéz hozzáférni, ezért is nagyon jó, hogy a Medieval Hungary-blogon megjelent róla egy alapos és jól megírt recenzió. Ajánlom mindenki figyelmébe:

Jékely Zsombor: The Church of St. Elizabeth at Kassa/Košice - Review of a monograph


Frissítés: a recenzió teljesebb szövege is elérhető a recensio.net-en:


2013. július 22., hétfő

Wiener Dombauhütte

Bauhüttének nevezték a középkorban azt a szervezetet, ami egy-egy nagyobb építkezésnél a kivitelezéshez létrejött. A kétkezi munkások mellett a Hütte tagjai voltak az építőmesterek és az építkezéssel kapcsolatos számadásokat vezető írnokok is. Aki volt már német nyelvterületen síelni, az jól tudja, hogy a Hütte kb. kunyhót jelent. A Bauhütte mint szervezet az építkezés melletti felvonulási épületről kapta a nevét, ahol a szerszámokat tárolták és ahol a kőfaragók dolgoztak. (Ezért is érthetetlen számomra, hogy magyarul miért építőpáholynak hívjuk.)
Az 1459-es regensburgi páholygyűlés a Német-római Birodalomban négy főpáholyt nevezett ki, és a birodalom területét ezek között osztotta fel. A négy főpáholy a kölni, a straßburgi, a berni és a bécsi lett, közülük is a legfőbb a straßburgi. Érdekesség, hogy a bécsi páholyhoz sorolták Magyarországot is, ami nem is tartozott a Német-római Birodalomhoz.
A középkor végével eljárt az idő az építőpáholyok felett is. A nagy hatású bécsi páholy tradicionális formájában 1513-ban oszlott fel, utolsó alkotása a híres orgonakarzat volt, ami alól az építőmester, Anton Pilgram kukucskál, ezzel is cáfolva a középkori alkotók névtelenségéről szóló tévhitet.


A templom XIX. századi nagy restaurálásakor 1860-ban Leopold Ernst felélesztette a Dombauhüttét, ami a mai napig is a templom melletti épületben működik. Itt tettem én is egy látogatást Dr. Barbara Schedl jóvoltából.
Egy fiatal kőfaragó vezetett körbe, aki minden kérdésemre válaszolt. A Hütte kb. 20 embert foglalkoztat főállásban, ezek nagy része fizikai munkás (kőfaragó, kőszobrász, lakatos), illetve a titkárságon (ami a püspökség irodaházában kapott helyet) további négy ember dolgozik: a Hüttét vezető építész, egy művészettörténész, egy titkár és egy könyvelő. Bármilyen meglepőnek tűnhet, ez a folyamatos karbantartást biztosító állandó apparátus hosszú távon jóval olcsóbb, mint a Magyarországon szokásos 20–30–40 évente bekövetkező kampányszerű nagy restaurálások, egyszerűen azért, mert a folyamatos karbantartásnak hála nem tud az épület annyira lepusztulni, mint nálunk két nagy restaurálás között. 
A Google Maps 45°-os nézetén jól látszik a templom oldalához simuló Bauhütte és a Bischofstort eltorlaszoló kődepónia (ahol egyébként csak a legszükségesebbeket tárolják, mert Bécs egyik külső kerületében van egy nagy kőraktáruk):



Itt már nem nagyon járnak ki-be a püspökök
A kövek megmunkálása az eredeti darabok alapján történik. A sérült követ kiemelik a helyéről, pauszra lerajzolják a formáját, és ezt a pauszt, illetve az eredeti követ veszi alapul a kőfaragó az új elem megalkotásakor. Gépi erőt csak a nagy, durva munkákhoz használnak, a finom munkák teljesen hagyományos módon zajlanak. 


Ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a felülnézeti rajzokon ugyanúgy egy lapon ábrázolják az elem különböző rétegeit, ahogy a középkori kollégáik tették. A pausz használatán kívül annyi a különbség, hogy színeket is használnak: a felső réteg piros vonallal van ábrázolva, az alsó kékkel. (Ahogy a kőfaragó magyarázta nekem: felül süt a nap, ott meleg, van, ezért a piros vonal :-))


Ilyenkor nyáron többnyire nem a Hüttében dolgoznak, hanem kint az állványon. Az egész épület sosincs egyszerre beállványozva, mindig egy szakaszon dolgoznak, és mindig csak a legsérültebb elemeket cserélik ki. Így mire körbeér az állvány (20–30 év alatt), lehet folytatni azokkal a kövekkel, amik az előző körben még nem számítottak a legsérültebbek közé.
A kőfaragók (Steinmetz, ők végzik el az egyszerűbb faragásokat) és kőszobrászok (Bildhauer, ők alakítják ki a finomabb alakzatokat, pl. a kúszóleveleket) munkája nagyon időigényes. Egy néhány méteres darab kifaragása ebből a párkányzatból három hónap:


Ezt a fotót egyébként a padláson készítettem, ahol a Dombauhütte egy kis – nem látogatható – kiállítást rendezett be a munkájáról:

Egy taposókerekes daru rekonstrukciója. Az eredeti is megvolt a XX. századig. Én is kipróbálhattam, felemeltem vele azt a kb. 150 kg-os követ.

Egy kb. embermagasságú fiatorony és az 1:1-es léptékű tervrajzai.

A kőfaragók szerszámai.

Így készül egy párkány: a durvától a finom megmunkálás felé, egy elemen bemutatva.
Jelenleg a Singertor környéke és a Steffl (a déli torony) egy része van beállványozva. Az én kalauzom a Singertor fölött dolgozik, egy fiatornyot farag újra éppen.

Ezen a képen látszik, hogy hol ér véget a Steinmetz és hol kezdődik a Bildhauer munkája. Előbbi a bal oldali hasábszerű tömböket faragja ki, utóbb készíti el belőlük a jobb oldali finom kúszóleveleket.

Az újrafaragott és az eredeti elem.

Sablon levétele.

Az új elem bepróbálása.

Ezt a képet a Steffl állványán készítettem. Ahogy megtudtam, az ólom azért kell, mert a torony meglehetősen mozog, és ha nem biztosítanák a kövek finom elmozdulását a puha ólom közbeiktatásával, akkor eltörnének. Ilyen helyeken már a középkorban is alkalmaztak ólmot.

Végezetül egy vízköpő felülnézetből, tölcsérrel, hogy ne az állványra köpje a vizet. 

2013. június 20., csütörtök

A Stephanskirche

Épp most jövök a Stephanskirche állványzatáról. Készül majd egy bejegyzés a bécsi Dombauhütte munkájáról, de amíg friss az élmény, addig szeretnék pár szubjektív benyomást rögzíteni ez épületről. (Az illusztrációnak betett képeket nem most csináltam, hanem még korábban a telefonommal.)



Egyetemista koromban jártam először a Stephanskirchében. Akkoriban a klasszikus francia gótika volt a kedvencem, így ez a templom nem igazán tetszett, hiányoltam belőle a francia katedrálisok szabályosságát.
Mára gyökeresen megváltozott a véleményem. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy az érdeklődésem a későgótika felé fordult, de nem csak ez. Ma már tetszik, ahogy a templomon együttélnek a korszakok: a román nyugati homlokzat a Riesentorral és a Heidenturmokkal, az érett gótikus szentély, a későgótikus hajók és tornyok. Szerencsére ezt a templomot nagyrészt elkerülte a XIX. század purista buzgalma, így nem „egységesítették” a stílusát, ill. nem „fejezték be”. Ennek a szakirodalom szerint az lehet az oka, hogy a soknemzetiségű Habsburg Birodalomban gyanakodva figyelték a nagynémet érdeklődést a gótika – amit akkor német stílusnak tartottak – irányában.
Most külön csak pár elemet méltatnék a templomról. 
A déli torony a későgótikus tornyok egyik legszebbje (a másik a straßburgi). A műfajban talán az ulmi a leghíresebb (és a legmagasabb), de azt csak a XIX. század végén fejezték be, igaz, középkori tervek alapján.


A hajók és a toronyok melletti kápolnák boltozata egy találékony és nagyhatású műhely munkájának eredménye, mely műhely Prága után vezetővé vált Közép-Európában.


Az orgonakarzat és a szószék pedig a kőfaragóművészet csúcsa – rengeteg apró leleménnyel, ahogy arról most volt alkalmam meggyőződni –, a császársírról nem is beszélve.
Sok képet csináltam, most végre nem telefonnal, hanem rendes fényképezőgéppel, a következő bejegyzésben közzé is teszek néhányat.

2013. június 9., vasárnap

A gótikus Bécs


Ma az embereknek Bécsről a barokk meg a szecesszió jut eszébe, és persze a historizmus. Pedig a középkori építészet egyik fontos helyéről van szó: a Német-római Birodalom négy főpáholyából az egyik itt működött. Ennek ellenére a német városok nagy részével ellentétben Bécs városképét valóban nem a gótika határozza meg, annak ellenére, hogy a fő látványosság a város katedrálisrangra emelt későgótikus plébániatemploma.
Mivel gótikakutatóként érkeztem az általam csak felületesen ismert városba, legelőször egy olyan építészeti kalauzt szerettem volna venni magamnak, ami Bécs gótikus emlékeit mutatja be. Ilyet nem találtam, így végül alapos keresgélés után a Reclams Städteführer bécsi kötetét vettem meg.


Nagyon jó kis könyv, a színes-szagos útikönyvek ellenéte, de nekem pont ez kellett: kicsi, szakszerű, tele van információval, lényegretörő, áttekinthető a felépítése, és viszonylag olcsó is volt (9,10 €).
Ma pihenőnapot tartottam, ami abból állt, hogy egy parkban kinéztem a könyvből, hogy Bécs belvárosában hol vannak részben vagy egészében gótikus épületek, majd megnéztem, amelyikbe be tudtam menni.
Úgy általában el lehet mondani, hogy ezek az épületek rejtőzködnek. Sok közülük körbe van épülve,  illetve barokk vagy klasszicista homlokzat mögé van bújtatva. Szinte mindegyik átesett barokk átépítésen, és többet közülük egész hamar, már a XVIII. században regotizáltak.
Kezdem a legmeglepőbbel.
A középkori Niederösterreichisches Landhaus helyén ma egy historizáló palota van. A középkori épületből csak a kapualj maradt meg, amit most kápolnának használnak. A képeket megnézve érthető, miért:



Ez szerintem Bécs legalulértékeltebb látnivalója. A Google-ön egyetlen képet találtam róla, azt is egy esküvői oldalon. Nagyon motiváltnak kell lenni, hogy megnézzük: én a biztonsági őrt kértem meg, hogy mutassa meg, mert bár az épület nyitva van, semmi információ nincs a kápolnáról, ami amúgyis zárva van.

A továbbiakban csak felsorolás következik, Wikipédia-linkekkel és saját, geotagelt képekkel.

Augustinerkirche
Sajnos a szentély melletti szintén gótikus Georgskapellébe nem jutottam be.


Deutschordenskirche


Hofkapelle
Sajnos bejutni nem tudtam, remélem, még sikerül valamikor.

Bejutni sajnos ide se tudtam.












Esküvő volt benne. Amikor visszamentem, akkor meg már zárva volt.

És persze a mindenki által ismert Stephansdom, ami a nyitóképen is szerepel.
Jelenleg művészi fényfestés díszíti a belsejét, szerintem nagyon hatásos.


A végére pedig egy látszólagos kakukktujás: a reneszánsz Franziskanerkirche, gotizáló ablakokkal.