Bauhüttének nevezték a középkorban azt a szervezetet, ami egy-egy nagyobb építkezésnél a kivitelezéshez létrejött. A kétkezi munkások mellett a Hütte tagjai voltak az építőmesterek és az építkezéssel kapcsolatos számadásokat vezető írnokok is. Aki volt már német nyelvterületen síelni, az jól tudja, hogy a Hütte kb. kunyhót jelent. A Bauhütte mint szervezet az építkezés melletti felvonulási épületről kapta a nevét, ahol a szerszámokat tárolták és ahol a kőfaragók dolgoztak. (Ezért is érthetetlen számomra, hogy magyarul miért építőpáholynak hívjuk.)
Az 1459-es regensburgi páholygyűlés a Német-római Birodalomban négy főpáholyt nevezett ki, és a birodalom területét ezek között osztotta fel. A négy főpáholy a kölni, a straßburgi, a berni és a bécsi lett, közülük is a legfőbb a straßburgi. Érdekesség, hogy a bécsi páholyhoz sorolták Magyarországot is, ami nem is tartozott a Német-római Birodalomhoz.
A középkor végével eljárt az idő az építőpáholyok felett is. A nagy hatású bécsi páholy tradicionális formájában 1513-ban oszlott fel, utolsó alkotása a híres orgonakarzat volt, ami alól az építőmester, Anton Pilgram kukucskál, ezzel is cáfolva a középkori alkotók névtelenségéről szóló tévhitet.
A templom XIX. századi nagy restaurálásakor 1860-ban Leopold Ernst felélesztette a
Dombauhüttét, ami a mai napig is a templom melletti épületben működik. Itt tettem én is egy látogatást
Dr. Barbara Schedl jóvoltából.
Egy fiatal kőfaragó vezetett körbe, aki minden kérdésemre válaszolt. A Hütte kb. 20 embert foglalkoztat főállásban, ezek nagy része fizikai munkás (kőfaragó, kőszobrász, lakatos), illetve a titkárságon (ami a püspökség irodaházában kapott helyet) további négy ember dolgozik: a Hüttét vezető építész, egy művészettörténész, egy titkár és egy könyvelő. Bármilyen meglepőnek tűnhet, ez a folyamatos karbantartást biztosító állandó apparátus hosszú távon jóval olcsóbb, mint a Magyarországon szokásos 20–30–40 évente bekövetkező kampányszerű nagy restaurálások, egyszerűen azért, mert a folyamatos karbantartásnak hála nem tud az épület annyira lepusztulni, mint nálunk két nagy restaurálás között.
A Google Maps 45°-os nézetén jól látszik a templom oldalához simuló Bauhütte és a Bischofstort eltorlaszoló kődepónia (ahol egyébként csak a legszükségesebbeket tárolják, mert Bécs egyik külső kerületében van egy nagy kőraktáruk):
 |
| Itt már nem nagyon járnak ki-be a püspökök |
A kövek megmunkálása az eredeti darabok alapján történik. A sérült követ kiemelik a helyéről, pauszra lerajzolják a formáját, és ezt a pauszt, illetve az eredeti követ veszi alapul a kőfaragó az új elem megalkotásakor. Gépi erőt csak a nagy, durva munkákhoz használnak, a finom munkák teljesen hagyományos módon zajlanak.
Ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a felülnézeti rajzokon ugyanúgy egy lapon ábrázolják az elem különböző rétegeit, ahogy a középkori kollégáik tették. A pausz használatán kívül annyi a különbség, hogy színeket is használnak: a felső réteg piros vonallal van ábrázolva, az alsó kékkel. (Ahogy a kőfaragó magyarázta nekem: felül süt a nap, ott meleg, van, ezért a piros vonal :-))
Ilyenkor nyáron többnyire nem a Hüttében dolgoznak, hanem kint az állványon. Az egész épület sosincs egyszerre beállványozva, mindig egy szakaszon dolgoznak, és mindig csak a legsérültebb elemeket cserélik ki. Így mire körbeér az állvány (20–30 év alatt), lehet folytatni azokkal a kövekkel, amik az előző körben még nem számítottak a legsérültebbek közé.
A kőfaragók (Steinmetz, ők végzik el az egyszerűbb faragásokat) és kőszobrászok (Bildhauer, ők alakítják ki a finomabb alakzatokat, pl. a kúszóleveleket) munkája nagyon időigényes. Egy néhány méteres darab kifaragása ebből a párkányzatból három hónap:
Ezt a fotót egyébként a padláson készítettem, ahol a Dombauhütte egy kis – nem látogatható – kiállítást rendezett be a munkájáról:
 |
| Egy taposókerekes daru rekonstrukciója. Az eredeti is megvolt a XX. századig. Én is kipróbálhattam, felemeltem vele azt a kb. 150 kg-os követ. |
 |
| Egy kb. embermagasságú fiatorony és az 1:1-es léptékű tervrajzai. |
 |
| A kőfaragók szerszámai. |
 |
| Így készül egy párkány: a durvától a finom megmunkálás felé, egy elemen bemutatva. |
